Mit jelent a kajak szó, mi az a baidarka...

"Napjainkban sok emberre mély benyomást gyakorol korunk nagysága, az összes találmányával és fejlődésével, amelyekről naponta hallunk, és amelyek úgy tűnnek, vitathatatlanul emelik a tehetséges fehér fajt a többiek fölé. Ezek az emberek sokat tanulhatnak az eszkimók fejlesztéseiből, valamint az eszközökből, amelyek segítségével megszerzik az élethez szükséges dolgokat természetes környezetükben, amely szánalmasan kevés eszközt bocsát a rendelkezésükre"Fridtjof Nansen from Eskimo Life -1894-Sam Crowley és Alex Ferguson cikke nyomán.

Mit jelent a kajak szó?
Vadászok hajója. A hajók elsődleges célja, hogy állatokra vadásszanak vele belvizeken, folyókon, tengereken. Sok helyen, ahol a kajakos kultúrák éltek, a víz nyújtotta lehetőségét a táplálékszerzésnek, mert a föld nem volt elég termékeny, hogy eltartsa őket. A nyílt vízen és folyókon szállításra is felhasználták ezeket a hajókat. A legtöbb, de nem mindegyik kajak volt alkalmas tengeri használatra.
Az ősi kajakok építéséhez fókabőrt, fát illetve állatcsontokat használtak. A fa a tengeri uszadékfa volt, mert azokon a tájakon ahol ezekkel a kajakokkal eveztek, szegény volt nyersanyagban amelyet felhasználhattak volna nyírfakéreg hajóhoz vagy fatörzsből vájt kenuhoz. A régészek szerint már 4000 éve használtak tengeri kajakokat. Az irodalomban a kajak szó különbözőképpen tűnik fel: kyak, kyack, kaiak, qajaq.
Mit jelent a baidarka?
Ez megfelel az alaszkai aleutok által kifejlesztett dupla- és tripla kajakoknak. Vadászatra használták, valamint az evezni nem tudókat szállították vele. Néhány törzs feleslegesnek ítélte a második evezőst. A tripla kajakok az európaiak feltűnése után jelentek meg. Úgy tűnik, az oroszok erőltették az aleutokra egy harmadik lyuk készítését a hajóikba, így utazhattak velük, evezés nélkül… A háromszemélyes kajakokat a misszionáriusok utaztatására is használták.
Mi az az umiak?
Az umiak egy nyitott fedélzettel rendelkező hajó, melyet fókabőrből és fából készítettek. Egytollú evezővel hajtották, és egynél több evezős jellemezte. Méretei változatosak voltak, fél méter volt a szélességük, a hosszuk két métertől indult. Az umiak tipikusan tengeri hajózásra alkalmas hajó volt.
Néhány törzs nomád módon élt, követvén az állatok vonulását. Ezen törzsek elsődlegesen a mindennapi élethez szükséges felszereléseket, ruhákat, sátrakat , gyermekeiket, a törzs idős tagjait, és az evezésre képteleneket szállították velük. A közösség nőtagjai csak akkor eveztek az umiakban, amikor a férfiak a saját kajakjaikban ültek. Más törzseknél a rozmár- és bálnavadászatokon használták. Általában férfiak evezték a hajókat, nők ritkábban ezen vadászatok közben.
Valószínű, hogy a kajak őse az umiak volt, és fejlődött a tradicionális formáig. Baydarnak is hívták. A vadászatokon néha együtt használták a kajakkal az umiakot.

Evezőkről, lapátokról, eszkimófordulóról...

Az összes kajakos kultúra kéttollú evezőt használt?
Nem. Néhány törzs közülük kizárólagosan ezt használta, némely másik csak az egytollú evezőt. Sokszor ez a hajó formájától függött. Néhány, általában kéttollú evezőt használó törzs tartott magánál egytollú evezőket is, hogy használják, amikor halkabb evezésre volt szükség, lopódzni tudjanak vadászaton – vagy tartalékként.

Voltak olyan törzsek, melyek az egytollú evezőt használták az eszkimófordulóhoz.
Vajon minden eszkimó tudta- e az eszkimófordulót?
Nem. Az alaszkai aleutok és a grönlandi inuitok jól ismertek voltak a forgásukról, ám nem minden népcsoport ismerte ezt ill. volt rá szüksége.
A grönlandiak voltak a forduló mesterei. Keskeny hajóik, az evezési körülményeik és a váratlan bonyodalmak, melyek vadászaton adódtak, megkívánták, hogy számos különböző fordulót dolgozzanak ki.
A tipikus eszkimófordulón felül több trükk is ismeretes, mint az egy kézben tartott evezővel történő, vagy a szigony nyelét használó, vagy a kitárt, illetve összefonott karokkal történő módon. A vadászaton erre azért volt szükség, mert például a szigony zsinórja beakadhatott, és felboríthatta a hajót, és a sérült állat is néha megtámadhatta a vadászt. Fontos volt, ha a vadász a kezében tartott valamit, amit nem szívesen engedett volna el (például egy kést), vagy az evezőt időlegesen lerakta maga mellé, akkor is végre tudja hajtani az eszkimófordulót.
Sok törzs egyéb különböző módszereket alkalmazott az eszkimó helyett. Ezek közül az egyik a „társmentés” ahol az evezőstárs segített a másik evezős visszafordítására. Ehhez a technikához közel kellett lenniük egymáshoz. Egy másik technika szerint az evezős behúzta magát és társát a hajóba, és az abban maradt levegőt lélegezték, mígnem feltűnt valaki, aki a „társmentés” módszerrel megmenthette őket. Ehhez egy olyan hajóra volt szükség, amelybe egy ember befért, be tudott kuporodni – és szükség volt az odaérkező segítségre is, mielőtt elfogyott volna a benti levegő.
Néhán törzs ballasztot helyezett a hajókba, hogy stabilabbak legyenek, így súlyuk 50-70 font körül mozgott.

Hogyan készítették a kajakokat?

Az uszadékfát a partról gyűjtötték, és a rendelkezésükre álló eszközökkel munkálták meg. Az eszközök kőből készültek pattintással vagy csiszolással – obszidiánból(vulkáni üveg), kvarcból, palából; faraghatták agancsból, agyarból, fából, csontból; esetleg hidegen munkálták meg a ritka vasat vagy a természetes rezet.
A faanyag erdeifenyő, feketefenyő, lucfenyő vagy fűz lehetett. A fémalapú eszközök lecsökkentették a kajaképítés időtartamát, minthogy a vas nem tompul olyan gyorsan, mint a hagyományos eszközök. A történészek véleménye nem egyezik meg abban, hogy a vas tökéletesítette-e a kajak minőségét, avagy nem. Peterson, a „Grönland bőrhajói” című írásában erre vonatkozó információkat közöl.
Egy kész kereten varrták rá a fókabőrt, mely többnyire szakállas fókából származott, de néhol oroszlánfóka, rénszarvas vagy rozmárbőrt használtak.
A szőrt leszedték a bőrökről, majd olajjal kezelve tették vízállóvá. Négy-nyolc naponta kellett felvinni ezt az olajat, a bőr minőségétől függően. A mindennap használt hajókat gyakrabban kezelték. A keretre inakkal erősítették a bőrt, és azzal is varrták meg. A varrás is vízálló volt, mert az öltések nem mentek keresztül egészen a bőrön.

Modern - hagyományos kajak

Nyilvánvaló különbségek a felhasznált anyagokban vannak. Ezenfelül a modern merev kajak számos hozzáadott biztonsági felszereléssel rendelkezik, mint a légszekrény és fedélzeti nyílások.
Szkegek és kormánylapát már feltűntek a tradicionális hajókon is, de ezek feltehetőleg a nyugati befolyásnak tudhatók be. A legtöbb jellemzője a modern kajak testének azért felfedezhető  a tradicionális hajótesten is. A modern „bőrhajó” nagymértékben hasonlít a hagyományoshoz, ám napjainkban inkább vízálló vásznat használnak.
Fontos tudni, mik a jelentős különbségek.
A hajót már nem vadászatra használják, hanem inkább szórakozásra. Ez egy alapvető változás, mely kihatott a hajó formájára és annak felszerelésére.

Kajakos kultúrák - kajak típusok

Hol éltek a kajakos kultúrák? Az észak-amerikai sarkvidéken, az Aleut- szigetektől Grönland keleti partjaiig. Ebben benne foglaltatik Szibéria délebbi, és Kanada északi része is. Némely törzs nomád módon folyamatosan jobb vadászhelyek után nézett, mások viszont évekig ugyanazon helyen laktak. Néhol csak kilencven napig volt elérhető a nyílt víz, míg máshol egész évben.

Vajon az összes hajó formája megegyező volt?
Nem, a hajók alakját a helyi feltételek és a vadászok igényei szabták meg. Néhol nyíltan a part mellett, néhol védettebb helyen laktak. Így néhány törzsnek hosszabb távon cipelnie kellett a hajókat a vízig, míg ugye mások rögtön mellette voltak. A leölt állatok szállítását a faluig többféleképpen oldották meg. 

Egy történész a tengeri kajakokat ötféleképpen osztályozza főbb alaki sajátságaik szerint, melyet a környezet határozott meg. Különböző formákat találhatunk:

•  Grönlandon,
• a Baffin-szigeten, 
• a Bering-szorosnál, 
• az Aleutoktól délre, délkelet-Szibériában 
• és az Aleut-szigeteken.

 Milyen ruhát viseltek?

     Általában bőrből készült, jellemzően vízálló kabátot hordtak. A csulkórésznél és a fejnyílásnál szűkre szabott volt, a vízállóság érdekében. A derékrész szorosan illett a beülőhely peremére. Ez vízálló fókabőrből készült, így a víz nem tudott a hajóba jutni egy eszkimóforduló alkalmával, vagy amikor a hullámok átcsaptak a hajón. Melegebb napokon a kabát helyett a hullámkötény (spray skirt, spritzdeck) is elegendőnek bizonyult. Kezeik melegen tartására egyujjas kesztyűket húztak. Néhány törzs tagjai nagy karimájú kalapot is viselt, mely védte őket a naptól és a felcsapódó sós permettől.

Vadászat - veszélyek

Mire vadásztak az eszkimók?
A  belső tavaknál rénszarvasra, a tengeren jóformán az összes tengeri emlősre: fókára, tengeri vidrára, rozmárra és bálnára. A halak közül a nagyestű lapos halat, a halibutot vadászták, valamint még különböző madarakat is. Nem minden törzs vadászta mindezeket az állatokat, némely nép gyakorlati vagy vallási okokb
Hogyan került a zsákmány a faluba?
Attól függött, milyen fajta kajakot használtak. Az állatot szállíthatták a fedélzeten, a hajó orrán – ehhez szükség volt egy széles hajóra, amely elbírt hetven-nyolcvan kilónyi súlyt (pl egy fóka). Ez másik módszer szerint a leölt állatot a partra vitték, ott feldarabolták, majd az összevágott húst visszarakták a hajóba – amennyiben a hajó belső tere elegendőnek bizonyult.
Ha nem volt fedélzeti nyílás, halászkampót alkalmaztak, hogy elhozzák. Vontathatták is a zsákmányt. Ha a frissen elejtett állat süllyedni kezdett volna, levegőt fújtak bele, majd egy fából készült dugóval akadályozták meg, hogy a levegő elillanjon, vagy egy léghólyagot kötöztek rá (ez többnyire valamilyen állat belső szerveiből készült, például gyomorból), majd a hajó oldalához erősítették. Bólyát is köthettek rá, arra az esetre, ha el kellett ereszteniük az állatot, mert megláttak egy másikat, vagy a körülmények váltak zordabbá – majd visszamentek érte. A halakat többnyire vontatták, a madarakat pedig inkább a hajóra kötötték.
Milyen eszközökkel vadásztak?
 A szigonyt egy kötéllel és egy légzsákkal együtt használták, a zsinór a zsákot kötötte össze a nyíllal. A nyíl hegye levehető volt a nyeléről, hogy az állatból való eltávolításkor ne törjön bele. A zsinór jellemzően fókabőrből készült, és a hajó orrára volt erősítve, hogy a szigonyozott állatot ki lehessen fárasztani.
Ezenkívül még dárdát is használtak, hasonlóképpen a szigonyhoz, a különbség a hegyben és az utóbbira erősített kötélben volt.
 A szigonyon egy nagy légzsák volt, míg a dárda inkább a nagyobb tengeri állatok elejtésére volt alkalmas. Más esetben a szigony légzsákjai akkor is jó használatot tettek, amikor a hajó léket kapott, és fenn kellett tartani a felszínen, valamint mentésnél.
A lándzsával a hajóhoz közel úszó állatokra támadhattak.
Késsel a megsebzett állatot ölték meg vagy a partra szállításhoz készítették elő vele.
Madarakra három vagy négy ágú nyíllal vadásztak, mely segítségül szolgált akkor is, ha nem sikerült teljes mértékben eltalálni az állatot.
A hajítóbot a lándzsa vagy a szigony messzebbre juttatását segítette.
A vadászok maguk elé egy fehér bőrt tettek álca gyanánt, hogy rajtaüthessenek a heverésző fókákon.
Ezeket mind magukkal vihették, azonnali használatra készen a hajóban. A hajó bőranyagára peckekkel és csontokkal erősítették ezeket a dolgokat.
Íjat és nyilat nem használtak, mert nehéz lett volna kezelni a hajóban, és a víz az íjhúrt elgyengíthette, elszakíthatta, amelytől az használhatatlanná vált volna.
Veszélyes volt-e a kajakozás?
Nagyon veszélyes volt.  Néha a sebzett állat megtámadhatta a kajakot. A vérző bálna és rozmár különösképpen veszélyesek voltak. A rozmár amúgy is gyakorta megtámadta a kajakot, még ha az nem is vadászott rá. A szigony zsinórja is feltekeredhetett a hajóra, felborítva azt.
Fontos megemlíteni, hogy ezeknek az embereknek nem volt semmilyen védelme a hideg víz ellen, ami megfelelt volna egy vízhatlan öltözéknek  Grönlandon használatos volt egyfajta hasonló viselet, de csak az umiakból bálnára vadászók számára. A víz hőmérséklete mínusz három Celsius-foknyi is lehetett (minthogy a sós víz forráspontja alacsonyabb a tiszta vízénél). A vízbe érő gleccserek csökkentették a víz hőmérsékletét. Vizesen visszamászni a hajóba – ez az északi népek szerint ez az öngyilkossággal egyenlő…
Grönland déli részén 1888-ban 162 elhunytból 90 volt férfi, és ezek közel negyede (24) halt meg kajakozás közben. Egy évvel később 272 halottból 152 férfi közül 24 halt meg vadászat közben. A populáció 5614 embert számlált, ezek közül 2591 volt férfi.
ól kerülte bizonyos állatok elejtését.

Múlt - Jelen

Mi történt a kajakos kultúrákkal?
Mint a legtöbb ősi kultúrát, hasonlóképpen befolyásolták a külső hatások az eszkimókat is. A gyári készítmények lassacskán felváltották a hagyományos anyagok felhasználtságát. Az uszadékfát felváltotta a feldolgozottan érkező faanyag a hajó keretéhez, vasból lett a nyílhegy, a vadászati eszközöket felváltották a modern lőfegyverek, a kajak helyett a motorcsónakot kezdték el használni. Sok esetben a túlzottá vált vadászat miatt csökkent az elejteni való vadak száma is, így a kajak használata is háttérbe szorult.
Ma is életben tartják a régi szokásokat grönlandi és az Aleut-szigeteki iskolákban. Ám a legtöbb hagyományos technológia és gyakorlat elveszett. Némely hajó formája fennmaradt olyan rajzokon, melyeket a korai felfedezők készítettek. Sok kajakot a múzeumokban nem a megfelelő körülmények között tároltak, így azok akaratlanul is tönkrementek. Ez mind megnehezíti ill. lehetetlenné teszi a modern kajak és felszerelés összevetését a tradicionálissal.
 
Hogyan alakult ki a modern kajak?
Nézzük a modern kajak két nyomon követheti ősét. Az első, ahol nagyon hasonló másolataik voltak a délnyugat-grönlandi elődjeinek.
1959 nyarán Ken Taylor egy egyemberes expedíciót indított Nyugat-Grönlandól egészen vissza Skóciáig. Kajakjának különlegessége az volt, hogy egy kissé módosított változata volt a nyugat-grönlandi típusnak.
Ezt a kajakot sokszor lemásolták, ezek közül a legismertebb az 1971-ben a Geoff Blackford által épített modell. Blackford újratervezte a régi modellt, a saját méreteire igazította, megőrizve a felfordított hajófart, és végül egy 5,2 m hosszú, 53,3 cm széles hajót alkotott préselt falemezből, amely amúgy minden egyéb paraméterében egyezett Ken Tayloréval.
Blackford hajója lett felhasználva egy üvegszálas mintájaként, és végül ez lett a Frank Goodman (Valley Products) „Anas Acuta”(nyílfarkú réce) néven forgalomba kerülő hajó.
.
Egy ismert brit hegymászó, Colin Mortlock javasolt egy expedíciót a sarki norvég fjordoktól Nordkappig, Európa legészakibb pontjáig. Mortlock és csapata az Anas Acuta kajakokban evezte körül a Skye-szigetet, de szükségét érezte egy új kajaktípusnak, mely a sok ellátmány ellenére is megőrzi irányíthatóságát és tengerbírását.
Végül Frank Goodman mutatott be egy új típust, mely alapjaiban a nyugat-grönlandi hajókra hasonlított, de a sztenderd elemeket is magukba foglalt, mint például hogy a legszélesebb része kívánság szerint igen széles volt, így elbírta a rendkívül nagy rakományt is – így született a „;Nordkapp”. Sok modern hajó tervezésében nyúlik vissza eddig a modellig.
A kajakok fejlődésének másik útja a „Rob Roy”-féle.
A McGregor „kenut” 1865-ben építették, John McGregor tervei alapján – azaz amikre emlékezett az eszkimó-kajak vázlatai alapján. Alakban és méretben nagyon hasonlított a Coasterhez. A Klepper is hasonló stílust képviselt. Hasonló alaptípusú az összes hajó, melyet Észak-Amerikában, északnyugaton terveztek.
Ha tanulmányozzuk a grönlandi és alaszkai kajakokat, nyilvánvalóvá válik a konstrukciók széles spektruma. Mindegyik típus a körülményeknek megfelelően fejlődött ki, attól függően, honnan származott. Ebből is látszik, hogy az egyikfajta modell miért volt népszerű egy bizonyos vidéken, és kevésbé elterjedt a másikban, a Nordkapp stílus Angliában, Új Zélandon, és a szélesebb és laposabb kajakok Észak-Amerikában. Még egy olyan kis országban, mint Új Zéland, előfordulhatnak tájankénti preferenciák, példának okáért északon a felhajló orrú típust kedvelik, míg délen a laposabbat, áramvonalasabbat.
Az ötvenes évekig a fa volt az általános építőanyag, mígnem feltűnt az üvegszál. Ezt 1984-ben a műanyag követte, az első ilyen hajó Chinook néven vált ismertté.